Job 16

1 Hiob antwortete und sprach:

Felele pedig Jób, és monda:

2 Dergleichen habe ich vieles gehört, leidige Tröster seid ihr insgesamt.

Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!

3 Sind die windigen Reden nun zu Ende? oder was reizt dich zum Erwidern?

Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy így felelsz?

4 Auch ich könnte sprechen wie ihr, wäre euch nur zu Mute, wie mir zu Mute ist, könnte Reden wider euch zusammendrechseln und den Kopf über euch schütteln,

Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;

5 euch stärken mit meinem Mund, und meiner Lippen Beileid sollte lindern!

Erősíthetnélek titeket csak a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené fájdalmatokat.

6 Mag ich reden - mein Schmerz wird nicht gelindert, und unterlasse ich's - was wird dann von mir weichen?

Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?

7 Hat er doch nunmehr meine Kraft erschöpft - verödet hast du meinen ganzen Kreis,

Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.

8 hast mich gepackt, das muß als Zeugnis gelten! Mein eignes Siechtum tritt wider mich auf, ins Angesicht hinein verklagt es mich.

Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.

9 Sein Grimm zerfleischt und befehdet mich, er fletscht gegen mich seine Zähne; als mein Widersacher wetzt er seine Augen wider mich.

Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.

10 Man reißt gegen mich das Maul auf, schlägt mich schmählich auf die Wangen; insgesamt rotten sie sich gegen mich zusammen.

Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.

11 Gott giebt mich Frevlern preis und in der Gottlosen Hände stürzt er mich.

Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.

12 Ich lebte ruhig, da zerschmetterte er mich, packte mich beim Genick und schüttelte mich und stellte mich als Zielscheibe für sich auf.

Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.

13 Es umschwirren mich seine Pfeile; erbarmungslos spaltet er meine Nieren, gießt auf die Erde meine Galle.

Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.

14 Bresche auf Bresche legt er in mich, stürmt gegen mich an wie ein Kriegsheld.

Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.

15 Härenes Gewand habe ich um meine Haut genäht, habe in den Staub mein Horn gebohrt.

Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.

16 Mein Antlitz ist hochgerötet vom Weinen, und tiefes Dunkel ruht auf meinen Wimpern,

Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt;

17 obwohl kein Frevel an meinen Händen, und mein Gebet lauter ist.

Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.

18 O Erde, bedecke nicht mein Blut! Mein Wehruf finde keine Ruhestatt!

Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!

19 Schon jetzt ist im Himmel mein Zeuge, und mein Bürge in der Höhe.

Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!

20 Meine Freunde spotten mein - zu Gott blickt thränend mein Auge empor,

Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,

21 daß er dem Manne Recht schaffe gegen Gott und zwischen dem Menschen und seinem Freund entscheide.

Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.

22 Denn nur noch wenige Jahre werden kommen, und den Pfad ohne Rückkehr muß ich wandeln.

Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.