Jób 29
1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
Job reprit encore son discours et dit:
2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
Oh! Qui me rendra les mois d'autrefois, les jours où Dieu veillait à ma garde;
3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, s világánál jártam a setétet;
quand sa lampe brillait sur ma tête, et que sa lumière me guidait dans les ténèbres!
4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
Tel que j'étais aux jours de mon âge mûr, quand Dieu me visitait familièrement dans ma tente,
5 Mikor még a Mindenható velem volt, és körültem voltak gyermekeim;
quand le Tout-Puissant était encore avec moi, et que mes fils m'entouraient;
6 Mikor lábaimat édes tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
quand je lavais mes pieds dans le lait, et que le rocher me versait des flots d'huile!
7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
Lorsque je sortais pour me rendre à la porte de la ville, et que j'établissais mon siège sur la place publique,
8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek és állottak.
en me voyant, les jeunes gens se cachaient, les vieillards se levaient et se tenaient debout.
9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
Les princes retenaient leurs paroles, et mettaient leur main sur la bouche.
10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
La voix des chefs restait muette, leur langue s'attachait à leur palais.
11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
L'oreille qui m'entendait me proclamait heureux, l'œil qui me voyait me rendait témoignage.
12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
Car je sauvais le pauvre qui implorait du secours, et l'orphelin dénué de tout appui.
13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
La bénédiction de celui qui allait périr venait sur moi, je remplissais de joie le cœur de la veuve.
14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
Je me revêtais de la justice comme d'un vêtement, mon équité était mon manteau et mon turban.
15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
J'étais l'œil de l'aveugle, et le pied du boiteux.
16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
J'étais le père des pauvres, j'examinais avec soin la cause de l'inconnu.
17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
Je brisais la mâchoire de l'injuste, et j'arrachais sa proie d'entre les dents.
18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
Je disais: « Je mourrai dans mon nid, j'aurai des jours nombreux comme le sable.
19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
Mes racines s'étendent vers les eaux, la rosée passe la nuit dans mon feuillage.
20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
Ma gloire reverdira sans cesse, et mon arc reprendra sa vigueur dans ma main. »
21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
On m'écoutait et l'on attendait, on recueillait en silence mon avis.
22 Az én szavaim után nem szóltak többet, s harmatként hullt rájok beszédem.
Après que j'avais parlé, personne n'ajoutait rien; ma parole coulait sur eux comme la rosée.
23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
Ils m'attendaient comme on attend la pluie; ils ouvraient la bouche comme aux ondées du printemps.
24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
Si je leur souriais, ils ne pouvaient le croire; ils recueillaient avidement ce signe de faveur.
25 Örömest választottam útjokat, mint főember ültem ott; úgy laktam ott, mint király a hadseregben, mint a ki bánkódókat vigasztal.
Quand j'allais vers eux, j'avais la première place, je siégeais comme un roi entouré de sa troupe, comme un consolateur au milieu des affligés.
