Psalmorum 39
1 In finem, ipsi Idithun. Canticum David. [Dixi: Custodiam vias meas: ut non delinquam in lingua mea. Posui ori meo custodiam, cum consisteret peccator adversum me.
Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára. Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen.
2 Obmutui, et humiliatus sum, et silui a bonis; et dolor meus renovatus est.
Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
3 Concaluit cor meum intra me; et in meditatione mea exardescet ignis.
Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék azért az én nyelvemmel:
4 Locutus sum in lingua mea: Notum fac mihi, Domine, finem meum, et numerum dierum meorum quis est, ut sciam quid desit mihi.
Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
5 Ecce mensurabiles posuisti dies meos, et substantia mea tamquam nihilum ante te. Verumtamen universa vanitas, omnis homo vivens.
Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! (Szela)
6 Verumtamen in imagine pertransit homo; sed et frustra conturbatur: thesaurizat, et ignorat cui congregabit ea.
Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
7 Et nunc quæ est exspectatio mea: nonne Dominus? et substantia mea apud te est.
Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
8 Ab omnibus iniquitatibus meis erue me: opprobrium insipienti dedisti me.
Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
9 Obmutui, et non aperui os meum, quoniam tu fecisti;
Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
10 amove a me plagas tuas.
Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
11 A fortitudine manus tuæ ego defeci in increpationibus: propter iniquitatem corripuisti hominem. Et tabescere fecisti sicut araneam animam ejus: verumtamen vane conturbatur omnis homo.
Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. (Szela)
12 Exaudi orationem meam, Domine, et deprecationem meam; auribus percipe lacrimas meas. Ne sileas, quoniam advena ego sum apud te, et peregrinus sicut omnes patres mei.
Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm.
13 Remitte mihi, ut refrigerer priusquam abeam et amplius non ero.]
Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé!
